Ügyvédek

Cégtársammal vásároltunk egy építési telket, amellyel akkor még nem is sejtettük micsoda ügybe csöppentünk ahol a későbbiek során ügyvédek bevonására is szükség volt. Ez egy óbudai terület Aquincum közelében, közel a Duna parthoz, és csodás lakóingatlanokat álmodtunk rájuk. Egészen addig amíg ki nem derült, hogy bizony lehet, hogy régészeti leletek vannak alatta.

Ügyvédek és a Régészeti Hivatal

Először azt hittem, hogy viccel és szórakozik velem a gépkezelő, aki azt mondta, hogy elakadt a kanala valamiben, kézi ásásra állnak át a csapatok. Két nap ásás után azt mondták, hogy nagy valószínűséggel nem valamilyen közműbe akadtunk el, hanem olyan mintha csontokat és akár épület darabokat is látnának. Én vidéken voltam pont, társam külföldön, de az ügyvédek, akik képviseltek minket hajlandóak voltak kimenni a terepre.

Ügyvédek és a kincsek

Amikor felértem Budapestre azonnal kimentem a területre és láttam, hogy itt bizony tényleg be kell vonni a Hivatalt, mert ezt az ügyet nem lehet elmismásolni, pláne letagadni. Mert megmondom őszintén hallottunk már olyan kivitelezőről, aki ilyenkor egyszerűen fogja magát és betemeti, összezúzza amit talált, mintha mi sem történt volna. Az ügyvédek azonban ezt a „megoldást” semmi szín alatt nem javasolták, mert bármikor a későbbiek során kiderül mit tettünk, akár súlyos börtönbüntetést is lehet ezért kapni.

Természetesen nekünk eszünk ágában sem volt ilyet tenni, úgyhogy azonnal intézkedtünk, hogy a Régészeti Hivatal munkatársai jöjjenek ki a helyszínre. Ezt követően az ügyvédek elkezdték már annak a beadványnak a megfogalmazását, amely révén gyakorlatilag előkészítettük az önkormányzat beperlését, amennyiben a munkák leállítására köteleznének minket akár ideiglenesen, pláne ha véglegesen. Másnap meg is érkeztek a Hivatal képviselői, akik szerencsére azonkívül, hogy karót nyelt fickók voltak, a szabályok betartatása mellett szorult beléjük némi rugalmasság is. Ennek két oka volt. Állítólag a földterület amit sikerült megvennünk egy temetkezési hely volt korábban, és állítólag az egyik vezérünk kincseit is ide temették el.

Na most a jelenleg hatályos törvények és rendelkezések alapján, minden földben található kincs a terület tulajdonosáé, amennyiben hajlandó a kincsek kitermelését finanszírozni. És miután ha ezek a kincsek tényleg azok, akkor az ügyvédek szerint az értékük valahol 200 és 500 millió forint között becsülhető, amelyet az állam szinte biztos hogy meg akar majd vásárolni. Na mármost. Ha ezek tényleg ekkora értékek, akkor vajon ezeket mennyiért lehet tökéletes állapotban „kibányászni”.

Az ügyvédek erre vonatkozólag is kutakodtak egy kicsit, és azt mondták, hogy ha egy profi régészeti csapatot bízunk meg, akkor ők 3-6 hónap alatt az érték 30%-ért hajlandóak ezt megcsinálni. Kalkulálva az építkezés csúszásából eredő veszteségekkel és a kitermelésből várható haszonnal, természetesen azonnal igent mondtunk erre a változásra.